A kormány titkolózik, Brüsszelen keresztül is venne-e orosz vakcinát
Az európai politika már egyáltalán nem zárkózik el olyan élesen a Szputnyik vakcinától.
Az európai politika már egyáltalán nem zárkózik el olyan élesen a Szputnyik vakcinától.
Májusban indul a termelés, az első fázisban 4 millió adag Szputnyik V vakcinát állítanak majd elő.
Gulyás Gergely bejelentette, 24 órán belül nyilvánosságra hozzák az orosz és kínai vakcinákról kötött szerződéseket.
A helyzet attól függ, hogyan alakul a következőkben a "keleti vakcinák" behozatala.
Megkezdik a rendvédelmi dolgozók és katonák oltását, a múlt héten elmaradt oltásokat pótolják, a Szputnyik V vakcinát pedig elkezdték kiszállítani az oltópontokra – hangzott el az operatív törzs tájékoztatóján.
A magyar külügyminiszter a Szputnyik V-t szeretné leginkább, de kész elfogadni minden olyan oltást, amelyet a magyar szakértők engedélyeztek.
Az Európai Gyógyszerügynökség már vizsgálja a Szputnyik V vakcinát, de még közel sem tudja megmondani, hogy az valóban biztonságos és hatékony-e. A Johnson & Johnson vakcinája ellenben még a héten zöld utat kaphat az EMA-tól.
Igor Matovic szerint hála jár a magyar külügyminiszternek ócsárlás helyett.
A héten Zuzana Caputová szlovák államfő nemtetszését fejezte ki az orosz vakcina beszerzése miatt.
Az orosz vakcinagyártó szerint ez nagy lépés a vakcina uniós jóváhagyásához.
Magyarországon jelenleg ötféle vakcinával oltanak a koronavírus ellen, de az alábbi táblázatból nem csak ez deríthető ki.
Naprakész táblázatot osztottak meg a koronavirus.gov.hu-n.
Az előállítás az után kezdődhet meg, hogy az EU-ban is jóváhagyják a szert.
Akkor hozták a döntést arról, hogy nem kell annyi a Pfizer oltóanyagából, amikor 2 millió adag orosz vakcinára szerződtek.
A beszámolók szerint a kórház két bejáratánál két különböző sor áll: az egyikben a Pfizer-, a másikban a Szputnyik-vakcináért érkezettek várakoznak.
Már több mint negyven országban, köztük Magyarországon is használják a koronavírus elleni Szputnyik V oltóanyagot, ám Oroszországban a polgárok kétharmada továbbra sem hisz a vakcinában és nem hajlandó azt beadatni magának. A jelenség az orosz hagyományokkal, a kapkodással, illetve a külföldre irányuló orosz propaganda nem kívánt mellékhatásaival magyarázható.
A miniszter a kormányinfón árulta el, hogy túl van az első adagon.
Szlovákiában a koalíción belüli feszültséghez vezetett az orosz vakcina megérkezése, Csehország csak uniós jóváhagyást élvező szerrel akar oltani. Mindkét országban tombol a járvány új hulláma, amit erősített a népszerűtlen karanténintézkedésektől ódzkodó kormánypolitika.
Egy svájci központú cég gyárthatja majd Milánó közelében a koronavírus elleni oltóanyagot. Az oroszok német és francia partnerekkel is tárgyalnak.
Christa Wirthumer-Hoche egy nyilatkozatában az orosz ruletthez hasonlította az oltóanyag rendkívüli esetben való alkalmazását.